Our Programs
7-10 évfolyam. Saját élmény. Készségfejlesztés. Egyéni program.
Hisszük, hogy a fiatalok képesek önerejükből megtalálni a helyüket a világban, ha valódi elfogadásra alapuló környezetet teremtünk számukra. Az Akadémián mindenki saját programja szerint, egyéni céljait meghatározva, saját ütemben tanulhat. Itt megtörténhet a tanulás újraértelmezése, amiben mentorok és szaktanárok együtt segítenek. A tantárgyanként heti egy készségfejlesztő órák mellett, az angol, a matematika és a szociális alapismeretek a kötelező program részei. Négy napig járunk be, hetente egy napot Budapest érdekességeivel töltünk. Minden más tanulással kapcsolatos kérdés a diák egyéni választásán múlik.
11-12. évfolyam. Előrehozott érettségi. Nemzetközi továbbtanulás.
Hisszük, hogy a velünk tanulók sokszor kerülnek majd vezetői pozícióba, így a vezetői készségek oktatására külön figyelmet fordítunk:
- Együttműködés
- Kommunikációs készségek
- Tervezés és kivitelezés
- Kezdeményezőkészség
- Sikerorientáció
- Konfliktuskezelés
A 11-12. évfolyamunkban legfőbb célunk a sikeresség megélése, az örömteli és felelős tanulás gyakorlatának felépítése. Kipróbált szaktanárok segítik a gyorsított érettségi felkészítést (előrehozott osztályozó vizsgák és előrehozott érettségi).
Egyéni szerződés alapján az órák kiválthatóak a mindenkori egyéni célok alapján, ilyen értelemben minden óra választható. Idegen nyelvből és matematikából emelt óraszámot biztosítunk. Ajánlatunkban szerepel az emelt szintű kognitív készségfejlesztés és a nyelvtanulás. A vizsgára készítő tudáspróbák előre egyezetett időpontban zajlanak.
Egyetemi kapcsolatokat építünk az Egyesült Államokban és Európában is. Nemzetközi programokat szervezünk, vagy azokhoz kapcsolódunk, amelyekben olyan alkalmakat teremtünk, ahol diákjaink nemzetközi utazásokon vehetnek részt, világot láthatnak, más kultúrákat ismerhetnek meg.