Siker program
7-10 évfolyam. Saját élmény. Készségfejlesztés. Egyéni program.
Hisszük, hogy a fiatalok képesek önerejükből megtalálni a helyüket a világban, ha valódi elfogadásra alapuló környezetet teremtünk számukra. Az Akadémián mindenki saját programja szerint, egyéni céljait meghatározva, saját ütemben tanulhat. Itt megtörténhet a tanulás újraértelmezése, amiben mentorok és szaktanárok együtt segítenek. A tantárgyanként heti egy készségfejlesztő órák mellett, az angol, a matematika és a szociális alapismeretek a kötelező program részei. Négy napig járunk be, hetente egy napot Budapest érdekességeivel töltünk. Minden más tanulással kapcsolatos kérdés a diák egyéni választásán múlik.
11-12. évfolyam. Előrehozott érettségi. Gyorsított érettségi. Tanulás külföldön.
A 11-12. évfolyamunkban legfőbb célunk a sikeresség megélése, az örömteli és felelős tanulás gyakorlatának felépítése. Itt már az eredményeket is figyeljük (próbaérettségik %-os értékeléssel, tudáspróbák minden hónap utolsó csütörtökjén)
Osztályzóvizsga
Kipróbált szaktanárok segítik a felkészülést, (osztályozó vizsgák és előrehozott érettségi).
Együttműködés
Egyéni szerződés alapján az órák kiválthatóak a mindenkori egyéni célok alapján, ilyen értelemben minden óra választható. Idegen nyelvből és matematikából emelt óraszámot biztosítunk. Ajánlatunkban szerepel az emelt szintű kognitív készségfejlesztés és a nyelvtanulás. A vizsgára készítő tudáspróbák előre egyeztetett időpontban zajlanak.
Hisszük, hogy a velünk tanulók sokszor kerülnek majd vezetői pozícióba, így a vezetői készségek oktatására külön figyelmet fordítunk:
- Kommunikációs készségek
- Tervezés és kivitelezés
- Kezdeményezőkészség
- Sikerorientáció
- Konfliktuskezelés
Nemzetközi kapcsolatok
Nemzetközi programokat szervezünk, vagy azokhoz kapcsolódunk, amelyekben olyan alkalmakat teremtünk, ahol diákjaink világot láthatnak, más kultúrákat ismerhetnek meg.